Anya, igazad volt!
Gáborral este arról beszéltünk, mennyire szeretek síelni, milyen jó sport, ám milyen rég voltam már. Elmeséltem neki, hány országban síeltünk, mi volt a program, mit imádtam benne annyira, miközben azért eszembe jutott, hogy tizenhat évesen totál mást érzékeltem belőle, mint amire emlékszem.
Tíz éve semmi kedvem sem volt ott lenni. Nem dobott fel a tény, hogy egy hétre elutazzak a városból, és az iskolai szüneteket ne a barátaimmal, ne az aktuális pasimmal, és ne alvással töltsem. Márpedig tizenévesként ezen a három dolgon kívül nem rémlik, hogy bármi más érdekelt volna. Pedig Te mondtad, hogy addig használjam ki, amíg van lehetőségem, mert ki tudja, milyen életem lesz, ha felnövök, megengedhetem-e majd magamnak. Nem hallgattam rád. “Egyik fülemen be, másikon ki” -ahogy mondtad mindig. Külföld, gyönyörű helyek, aktív kikapcsolódás, új élmények, ám mindez nem a haverokkal? Nem, kösz.
Idióta voltam.
Egyedül az enyhít a bűntudatomon, hogy nem én vagyok az egyetlen tini, aki ilyen, sőt, Gábor is azzal nyugtatott, hogy a világon a halál mellett csak egy a biztos: a tinik lázadása a szüleik ellen (tisztelet a kivételnek).
Ha visszamehetnék az időben minden percet kihasználnék, amit nyaralással töltöttünk, legyen szó síelésről, városnézésről, tengerparti hesszelésről. Sajnos ez a hajó már elment, de ne hidd, hogy nem őrzöm a szép emlékeket nagy gonddal. 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: