Anya!
Néhány napja a munkahelyemen ebéd közben azon filóztam, ha legközelebb jösztök Pestre, nem étterembe mennénk, hanem én főznék Nektek valamit. Aztán ezen a szinten meg is rekedt a történet, ugyanis lövésem sincs, mit főznék Nektek. Nem tudom, mi a kedvenc kajád, vagy az Apáé, vagy a Mamáé, és ettől olyan sokkot kaptam, hogy rágni is elfelejtettem fél percre.
Hisz… az elmúlt 25 évben kvázi senkit nem érdekelt, Ti mit ennétek. Kit érdekelt, mit szerettek? Még Titeket se! Mindig az van, a mai napig, ha hazautazok: “És, mit főzzek neked? Mit ennél? Mit csináljak, ha jössz?” Én meg mondom az ÉN kedvencem, vagy “mindegy, Anya, valami fogyókúrásat”, de az soha eszembe nem jutott volna, hogy azt feleljem: “Ami a Te kedvenced”.
Mert a gyerekek önző dögök. Ti meg önzetlen, gondoskodó felnőttek vagytok, és hiába nőttem fel, még mindig az van, amit én akarok. A levesbe nem tesztek gombát, a túrós tésztába szalonnát, a hús pedig csak csirke lehet, vagy szálkamentes hal.
Most, hogy ezeket végiggondolom… Korábban poénkodtam is, amikor mesélted, hogy épp gombakrémlevest csinálsz, vagy tarját vacsoráztatok, hogy “örültök, hogy elköltöztem, mi, ehettek ilyen pfújj dolgokat!”. Persze csak vicceltem, te meg vér komolyan mondtad, hogy dehogy örültök.
Tényleg szörnyű, gyerekként mennyire nem figyelünk oda a saját szüleinkre, és elvárjuk, hogy minden körülöttünk forogjon (tisztelet a kivételnek).
Szóval, Anya, ha két hét múlva megyek haza, főzd meg a kedvenc kajád, kérlek! (De azt a kedvenced, amiben nincs gomba, nem mócsingos húsból van… 😀 Viccelek. Na jó, nem. Oké, max eszek zsíros kenyeret).
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: