A húszas éveim közepén átlépve egyre többször csapok a homlokomra: Anya, már megint igazad volt! Te megmondtad! Nem mondom, hogy teljesen értem, mit miért mondott vagy tett (hisz nekem még nincs gyermekem), de sok mindent megtapasztaltam mostanra, és hát igen… ha hallgattam volna rá, megkíméltem volna magam pár csalódástól.
A megvilágosodás küszöbén állva úgy érzem, szeretném elmondani Nektek, édesanyáknak, hogy ne legyetek kétségbeesve, a “prédikálás” nem hiába való! A menthetetlenül elkanászodás csak átmeneti, a “papolás” igenis termékeny talajba vet magot, csak idő kell neki, mire látszatja is lesz. 🙂
Lányok… Nem, nektek nem merek megmondani semmit. 😀 Ha a tizenéves önmagammal találkoznék, rengeteg mindent tudnék neki tanácsolni, de tudom, hogy pl. a tizenhat éves “én” elásna a hátsó kertbe, ha látná, hogy bakancs helyett magassarkút hordok, szóval… még magamnak sem mernék semmit mondani.
Ezen kívül ezzel a bloggal szeretném megköszönni édesanyámnak és nagymamámnak, hogy mindig, minden helyzetben szeretnek, és mindig a legjobbat akarják nekem.
Köszönöm!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: